Hát.. itt lenne az első rész. Nem mondom, hogy nem a legjobb nem annyira rossz. A részeket 5-7 naponta fogom kitenni. A késésért meg elnézést csak tegnap nem valami sokat voltam gépközelbe és kiment a fejemből.
Nah de jó olvasást. :)♥
Könnyes szemmel néztem végig, az öt srácon, akik ez elmúlt hónapban elég sokat tettek ertem/értünk. Akik sokat jelentenek nekünk. De ennek itt a vége. Nem örökre, de egy bizonyos időszakra. Egyszerűen nem vagyok benne biztos, hogy el tudnám őket engedni.
Sokan azt mondják, hogy egy hónap semmire sem elég. De tévednek. Egy hónap alatt találtam magamnak öt barátot. Abból az egyikért ölni tudnék. Eléggé összemelegedtünk. Ha lehet ezt mondani. De nem mondható valami nagy számnak.
Nem tudom, hogy miért de nem voltunk egy pár. Vagyis nem voltunk annak mondhatók. Az volt a baj, hogy az igazi érzéseinket nem mutattuk ki egymásnak. Egyszerűen próbálunk barátként viselkedni egymással de ez egyikünknek sem ment. Mind a ketten tudtuk, már a legelején, hogy több van köztünk barátságnál. De nem tudtunk tovább lépni. Egy bizonyos határt nem tudtunk átlépni. Mintha, a barátság-szerelem határán voltunk volna. A semmibe lebegtünk. Nem tudtuk az érzelmeinket sem felülmúlni, sem lebecsülni.
Félénken közelebb léptem hozzá. A szemébe néztem, de nem láttam benne semmit. Semmit az égvilágon. Az arca hirtelen megfeszült, majd lágy formát öltve próbált egy kisebb mosolyt lejteni. Nem ment neki. Az ö szemei is megteltek könnyel majd magához húzott. Szorosan öleltük egymást. Talán evvel azt akarja kifejezni, hogy nem tud elengedni. Nem talán. Hanem biztos.
Még szippantottam egy utolsót abból a finom illatából. Szinte villám szerűen törtek rám az emlékek. Az első pillanattól amikor megláttam egész idáig.
Hát ennyi volt. Robbanás szerűen jött rám a sírhatnék. A könnyeim folytak, mint a Niagara, így eláztatva a könnyű anyagot, amit Zayn viselt. Annyira hiányozni fog.
Az arcát a nyakamba fúrta, és egyre jobban szorított. Már-már fájt, de nem izgatott. Most nem.
- Szeretlek! - Súgta a fülembe. Meglepődtem, mivel ez az egy szó tele volt érzelemmel. Sokszor hallottam tőle ezt a szót, de most úgy éreztem igazat is mond. Az eddigi rideg és fagyos szavait felváltotta az érzékiség. És, a... A szeretet. - Nem akarom, hogy el menny... Maradj itt. Velem. - Azt utolsó szót, szinte remegve mondta el. Két perc alatt több érzelmiséget sugárzott mint e hónap alatt. Vagy, nem tudom.
- Hogy mi!? - Húzódtam el tőle. De persze nem azért mert nem értettem volna vagy nem hittem volna neki. Nem. Kristály tisztán értettem amit mondott. És hiszek is neki. Csak még egyszer hallani akarom.
A szemébe néztem, és olyat láttam, amit még eddig nem. Sírt. Soha nem láttam még sírni. A szemei nem pirosak, mivel nem dörzsölte meg, vagy törölte volna le az arcáról a sós folyadékot. Mintha azt akarná, hogy lássam. Lássam, hogy sír. Csak értem. Senki másért.
A homlokát az enyémnek döntötte, a szemét pedig lecsukta. Így ismételve meg az előző szavait:
- Szeretlek. Maradj velem. - Megragadta a csípőm és magához húzott. Egy kicsit erősebben is, mint ahogy azt kéne. A szemét kinyitotta. Ajkába harapott és lenézett a számra. Célzásként. Nyeltem egyet, és nyelvemet kidugva nedvesítettem meg ajkam. Őszintén megmondom, soha az éltben nem kívántam még ennyire a csókját. Soha. Egy kisebb mosoly villant meg szája sarkán, majd szép lassan kezdett közelíteni a szájával.
A puha ajkát neki nyomta az enyémnek és egy csókot lehelt rá.
~ a L.A.-be tartó repülőgép, 15 perc múlva megkezdi a felszállást. Kérem kedves utasainkat, foglalják el a helyüket ~ szólt a hangosbemondóba egy kedves női hang. Pont a legjobbkor. Mit ne mondjak. Még gyors megöleltük egymást Zayn-nel, majd egy kicsit nehézkesen, de elengedtük egymást…
Odafordultam a többiekhez, akik próbáltak nem ránk figyelni. Bár nehézkesen ment nekik.
Mindenkit sorjában megöleltem. Kaptam pár biztató 'légy erős' jelentésű mondatokat.
Lou volt az első, bocsánat a második akit megöleltem. Utána, Harry, Niall, Liam, akitől pár jó tanácsot kaptam a sulikezdéssel kapcsolatban, majd végül az én régi jó barátomat Sophie-t. Annyira jó volt öt viszont látni, 3 év után. De nem megint évekre. Csak hónapokról van szó. Kb. 3 és fél 4 hónap. Meg amúgy is. Minden nap beszélünk majd...
~ a L.A.-be tartó gép, 5 perc múlva indul k... ~ ismételte a nő.
- Hát akkor... Sziasztok. - Nyeltem egyet majd a gépem irányába vettem az irányt.
A bőrönddel nem kellett bajlódnom, mivel már leadtam. Próbáltam nem visszanézni, de nem ment. Amikor a jegyet odaadtam az ellenőrnek, még egy pillantást vetettem barátaimra.
Láttam: Liam mosolygó, biztató arcát; Harry aranyos gödröcskéit; Niall éhes tekintetét, Lou idióta mosolyát:D; Shop 'légy jó, és ne aggódj' pillantássá; Zayn, meg Zayn... Kisírt szem, duzzadt ajkak, piros arc.
Sóhajtottam, majd mentem tovább. Helyet foglaltam, majd csak néztem ki a fejemből. És elgondolkoztam azon, hogy ez az egész ugyan itt kezdődött…
Sokan azt mondják, hogy egy hónap semmire sem elég. De tévednek. Egy hónap alatt találtam magamnak öt barátot. Abból az egyikért ölni tudnék. Eléggé összemelegedtünk. Ha lehet ezt mondani. De nem mondható valami nagy számnak.
Nem tudom, hogy miért de nem voltunk egy pár. Vagyis nem voltunk annak mondhatók. Az volt a baj, hogy az igazi érzéseinket nem mutattuk ki egymásnak. Egyszerűen próbálunk barátként viselkedni egymással de ez egyikünknek sem ment. Mind a ketten tudtuk, már a legelején, hogy több van köztünk barátságnál. De nem tudtunk tovább lépni. Egy bizonyos határt nem tudtunk átlépni. Mintha, a barátság-szerelem határán voltunk volna. A semmibe lebegtünk. Nem tudtuk az érzelmeinket sem felülmúlni, sem lebecsülni.
Félénken közelebb léptem hozzá. A szemébe néztem, de nem láttam benne semmit. Semmit az égvilágon. Az arca hirtelen megfeszült, majd lágy formát öltve próbált egy kisebb mosolyt lejteni. Nem ment neki. Az ö szemei is megteltek könnyel majd magához húzott. Szorosan öleltük egymást. Talán evvel azt akarja kifejezni, hogy nem tud elengedni. Nem talán. Hanem biztos.
Még szippantottam egy utolsót abból a finom illatából. Szinte villám szerűen törtek rám az emlékek. Az első pillanattól amikor megláttam egész idáig.
Hát ennyi volt. Robbanás szerűen jött rám a sírhatnék. A könnyeim folytak, mint a Niagara, így eláztatva a könnyű anyagot, amit Zayn viselt. Annyira hiányozni fog.
Az arcát a nyakamba fúrta, és egyre jobban szorított. Már-már fájt, de nem izgatott. Most nem.
- Szeretlek! - Súgta a fülembe. Meglepődtem, mivel ez az egy szó tele volt érzelemmel. Sokszor hallottam tőle ezt a szót, de most úgy éreztem igazat is mond. Az eddigi rideg és fagyos szavait felváltotta az érzékiség. És, a... A szeretet. - Nem akarom, hogy el menny... Maradj itt. Velem. - Azt utolsó szót, szinte remegve mondta el. Két perc alatt több érzelmiséget sugárzott mint e hónap alatt. Vagy, nem tudom.
- Hogy mi!? - Húzódtam el tőle. De persze nem azért mert nem értettem volna vagy nem hittem volna neki. Nem. Kristály tisztán értettem amit mondott. És hiszek is neki. Csak még egyszer hallani akarom.
A szemébe néztem, és olyat láttam, amit még eddig nem. Sírt. Soha nem láttam még sírni. A szemei nem pirosak, mivel nem dörzsölte meg, vagy törölte volna le az arcáról a sós folyadékot. Mintha azt akarná, hogy lássam. Lássam, hogy sír. Csak értem. Senki másért.
A homlokát az enyémnek döntötte, a szemét pedig lecsukta. Így ismételve meg az előző szavait:
- Szeretlek. Maradj velem. - Megragadta a csípőm és magához húzott. Egy kicsit erősebben is, mint ahogy azt kéne. A szemét kinyitotta. Ajkába harapott és lenézett a számra. Célzásként. Nyeltem egyet, és nyelvemet kidugva nedvesítettem meg ajkam. Őszintén megmondom, soha az éltben nem kívántam még ennyire a csókját. Soha. Egy kisebb mosoly villant meg szája sarkán, majd szép lassan kezdett közelíteni a szájával.
A puha ajkát neki nyomta az enyémnek és egy csókot lehelt rá.
~ a L.A.-be tartó repülőgép, 15 perc múlva megkezdi a felszállást. Kérem kedves utasainkat, foglalják el a helyüket ~ szólt a hangosbemondóba egy kedves női hang. Pont a legjobbkor. Mit ne mondjak. Még gyors megöleltük egymást Zayn-nel, majd egy kicsit nehézkesen, de elengedtük egymást…
Odafordultam a többiekhez, akik próbáltak nem ránk figyelni. Bár nehézkesen ment nekik.
Mindenkit sorjában megöleltem. Kaptam pár biztató 'légy erős' jelentésű mondatokat.
Lou volt az első, bocsánat a második akit megöleltem. Utána, Harry, Niall, Liam, akitől pár jó tanácsot kaptam a sulikezdéssel kapcsolatban, majd végül az én régi jó barátomat Sophie-t. Annyira jó volt öt viszont látni, 3 év után. De nem megint évekre. Csak hónapokról van szó. Kb. 3 és fél 4 hónap. Meg amúgy is. Minden nap beszélünk majd...
~ a L.A.-be tartó gép, 5 perc múlva indul k... ~ ismételte a nő.
- Hát akkor... Sziasztok. - Nyeltem egyet majd a gépem irányába vettem az irányt.
A bőrönddel nem kellett bajlódnom, mivel már leadtam. Próbáltam nem visszanézni, de nem ment. Amikor a jegyet odaadtam az ellenőrnek, még egy pillantást vetettem barátaimra.
Láttam: Liam mosolygó, biztató arcát; Harry aranyos gödröcskéit; Niall éhes tekintetét, Lou idióta mosolyát:D; Shop 'légy jó, és ne aggódj' pillantássá; Zayn, meg Zayn... Kisírt szem, duzzadt ajkak, piros arc.
Sóhajtottam, majd mentem tovább. Helyet foglaltam, majd csak néztem ki a fejemből. És elgondolkoztam azon, hogy ez az egész ugyan itt kezdődött…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése